Hírek

Összművészeti délután a tóparton

2021. szeptember 27.   SZKKK  

Slam poetry, világzenei koncert, plakátkiállítás, könyvcserebere, dj, gitáros-énekes koncert, fényfestés szerepelt a Tóparti Terasz Témázás című esemény programjában, amelyre vasárnap délután invitálta a kultúrára és kikapcsolódásra vágyókat a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) és a Motívum Kulturális Egyesület a Csónakázó-tó mellé, a Kultúrházak éjjel-nappal eseménysorozat zárásaként.

Talán az utolsó nyári hétvégét élvezhettük szeptember végén – ehhez igazán illett az a tóparti esemény, amelynek a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ Fürdő sori központja melletti területen lehetett részese a közönség. Az érkezőket az egykori Vesztegzár plakátjaiból rendezett kiállítás fogadta, a paravánok végén pedig egy könyvespolc állt, ahol a délután során könyveket lehetett csereberélni. A ház is nyitva állt, a földszinti kiállítóteremben Illés Kati cipőtervező kiállítását lehetett megnézni, az első emeleten pedig a Tigris és Eufratesz társasjáték klub várta a játékos kedvűeket.

A szabadtéri színpadra elsőként a Szolnoki Zsófia és Pajor Dóri által alapított KAMU összművészeti csoport slammerei érkeztek, hogy megismertessék a hallgatósággal a slam poetry műfajában született alkotásaikat. A slam poetry a múlt század nyolcvanas éveinek közepén jelent meg: ez a modern költészeti stílus csakis szóban és leginkább élőben hatásos – ahogy az volt ma is, a hat fiatal előadásában.

A szabad verseket zene követte: a modern könnyűzenei elemeket népzenei hangszereléssel felvonultató, instrumentális világzenét játszó Zajnal vette birtokba a színpadot. A 2015-ben citera-furulya duóként alakult, majd később négytagúvá bűvült zenekar tavaly megnyerte a budapesti Fülesbagoly Tehetségkutatót, majd az Öröm a zene versenyen a szűri nekik ítélte az Év felfedezettje díjat. A zenekart dj váltotta, a jelenlévőket DJ Ernő Piaf szórakoztatta, végül a 2019-es Fehérvár Hangja tehetségkutató döntőse, Gyánó Huba gitáros-énekes adott koncertet. Műsorában blues-t, a bluegrass-t és countryt hallhatott a közönség, miközben az SZKKK épülete a Méhkasaula fényfestésének köszönhetően fényruhába öltözött.

Fotó: Lőrincz Miklós

 


 

,