Hírek

Jobku és Dzsevu újra színre lépett

2022. május 6.   SZKKK  

Rendhagyó történelemórákat szervez felső tagozatos és középiskolás diákoknak a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) Jobku és Dzsevu akrobatikus történelemóra-színházából: az Aranybulla-emlékévben Egger Géza és Lábodi Ádám II. András és az Aranybulla történetét játssza és meséli el a diákoknak. Az előadások májusban és júniusban lesznek az SZKKK Fürdő sori épületében, az elsőt pénteken délelőtt rendezték.

A két népszerű színművész már évek óta szórakoztatja a Koronázási Ünnepi Játékok közönségét akrobatikus történelemóra-színházával: a tornadresszbe öltözött hobbidetektívek évről évre nyomába erednek királyaink egy-egy rejtélyének. Az Aranybulla-emlékévben természetesen II. András a produkció főszereplője, az ő korában kalandoznak és kutakodnak a nyomozók. Az utcaszínházi előadást idén először az áprilisi Aranybulla pikniken láthatta a közönség, pénteken pedig elindultak a rendhagyó történelemórák is.

A vidám előadásból többek között megtudhatjuk, hogy II. András (vagy Endre? Ez mindjárt az előadás első rejtélye…) leginkább Aranybullájáról és a Szentföldre vezetett keresztes hadjáratáról ismert. A két időutazó detektív, Jobku és Dzsevu a Szentföldre tett látogatásuk előtt azt a rejtélyt próbálja megoldani, hogy mi is történhetett az Aranybulla hét eredeti példányával. Az általuk elképzelt változatokat roppant szórakoztató módon játsszák el, miközben azt is elmagyarázzák, bemutatják, mi is az az Aranybulla – és persze II. András házassága Gertrúddal, majd a királyné megölése sem maradhat ki a történetből.

A sziporkázóan szellemes utcaszínházi sorozat ezen epizódja is dalbetétekkel, szkeccsjelenetekkel, akrobatamutatványokkal és „rettenetes” titkokkal gazdagítja az uralkodóról és koráról eddig szerzett ismereteinket. A további előadások májusban és júniusban lesznek az SZKKK Fürdő sori épületében, a választható időpontokról az SZKKK részletes tájékoztatót küldött az iskoláknak.