Kleb Attila fotóművész képeiből nyílik kiállítás november 17-én, pénteken 18 órakor az Öreghegyi Közösségi Házban: a Closer 2.0 című tárlaton a hazai és nemzetközi művészvilág ikonikus alakjainak portréit láthatja a közönség, a tárlatot Keleti Éva fotóművész nyitja meg videóüzenetben. A megnyitó után, 19 órától a magyar jazz meghatározó formációja, a Dresch Quartet ad koncertet.
Kleb Attila a kortárs magyar fotóművészet egyik jelentős szereplője. 1986 óta dolgozik fényképészként – a Népszabadság Magazin fotósaként kezdődött szerelme a portréfotózással és vált mára annak mesterévé, képeivel megnyitva a közönség előtt a rajta szereplő művész lelkét is. Fotói jazzlegendák, valamint ünnepelt hazai színészek legintimebb arcait, gesztusait vagy épp pózait tárják elénk. 1994-ben nyitotta meg első műtermét, ahol reklámokhoz és interjúkhoz készített fotókat, valamint magazinok számára illusztrációkat. 2014-ben barátaival megalapította a Get Closer Concerts-et, majd 2022-ben a Jazzfest Budapestet. Jelenleg szabadúszó fotóművész és a Jazzfest Budapest művészeti vezetője.
Képei jelentős magazinokban, például a Life-ban, a National Geographicban és a Horizonban jelentek meg, de útikönyvekben is szerepeltek. Fotóit kiállításokon is bemutatja: 1986 óta évente állít ki hazánkban és külföldön. Legutóbbi, Closer című kiállítását több városban is láthatta a közönség, ennek folytatása a fehérvári Closer 2.0 tárlat, amelyre eddig kiállításon még nem szerepelt képeiből is elhoz néhányat. A kiállítást Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotóművész, érdemes és kiváló művész videóüzenetben nyitja meg november 17-én, pénteken 18 órakor. Keleti Éva az egyik legismertebb, főként portréiról ismert fotográfus: már a hatvanas években iskolát teremtett a színházi fényképezésben. Kleb Attila kiállítása január 21-ig látogatható, hétfőtől péntekig 15–19 óráig.
A kiállítás megnyitója után, 19 órától a magyar jazz meghatározó formációja, a Dresch Quartet ad koncertet. A legendás, több évtizedes múlttal rendelkező zenekar a magyar népzene és a jazz ötvözésén alapuló saját zenei világot alakított ki, munkásságukat 2022-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Dresch Mihály (tenor és szoprán szaxofon, tárogató, fuhun, ének) mellett a zenekar tagja a vilàgszerte elismert Lukács Miklós cimbalomművèsz, valamint Gányi Marcell (bőgő) és Csízi László (dob), a magyar jazz legfoglalkoztatottabb fiatal zenészei. A koncertre ingyenes a belépés.
A helyszínen büfé működik.
A rendezvény sajtónyilvános.