Művészkorzó

2020. június 24.   Lőrincz Miklós  

Mikor:
2020. augusztus 8., szombat @ 17:00 – 19:30 Europe/Budapest Időzóna
2020-08-08T17:00:00+02:00
2020-08-08T19:30:00+02:00
Hol:
Belváros
Székesfehérvár
Költség:
Ingyenes

Ha szombat, akkor Belváros! A hangulatos kis utcákban tett séta után 17 órakor érdemes a Városház tér felé kanyarodni, ahol színészek, énekesek, táncosok, kórusok szórakoztatják az arra járókat, minden héten más művészekkel találkozhat majd a közönség. Kicsiket és nagyokat is várnak a programra, hiszen a műsor után hagyományőrző csoportok érkeznek a Fő utcára, hogy történelmi kalandozásra csábítsák a vendégeket, akik természetesen a város jelképeinek számító, ötméteres óriásbábokkal is találkozhatnak. A kalandokban elfáradt látogatókat este hét órától a Zichy ligetbe várják, ahol a Zenepavilonban muzsikusok játszanak fülbemászó dallamokat a nap végén. 

Augusztus 8-án, szombaton 16 órától a Városház téren Géza fejedelem, Sarolt fejedelemasszony és Asztrik püspök, a Vörösmarty Színház előtt pedig Szent István, Gizella királyné és Szent Imre herceg óriásbábjaival találkozhat (és fotózkodhat) a közönség.

Program:

17.00  Bohócok – a Székesfehérvári Balett Színház produkciója, majd Varga Gabriella, Varga Lili és Kricsár Kamill, a Vörösmarty Színház művészeinek műsora (Városház tér)

17.35  A Sub Rosa régizenei együttes műsora (Városház tér, Fő utca)

18.00  A Fehérvári Hagyományőrző Íjász Egyesület harcművészeti bemutatója (Városház tér, Fő utca, Országzászló tér, Zichy liget)

19.00  Könnyed, nyáresti dallamok Mozarttól a Beatlesig a Stringers Vonósnégyes (Sárkány Katalin – hegedű, Mezei Adrienn – hegedű, Hartyáni Ágnes – brácsa, Hartyáni Zsuzsanna – cselló) előadásában (Zichy liget, Zenepavilon)