Zsuptipró címmel rendez hagyományt felelevenítő zenés-táncos nosztalgia-délutánt a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) 2024. november 30-án, szombaton 16 órától a Felsővárosi Közösségi Házban. A zenét a StarVoice Band szolgáltatja: a bulizenekar a ’70-es és ’80-as évek slágereit hozza el a retro partyra. Az eseményre minden jegy elkelt.
A Felsővárosi Közösségi Ház – amelyet sokan még ma is Zsuptipróként emlegetnek – a legrégebbi azon fehérvári épületek között, amelyek a köz művelődését szolgálják a városban: 1913-ban készült el a felsővárosi lakosok adományaiból és munkájával. Az egykoron egyházi célokat szolgáló intézmény volt a felsővárosiak találkozóhelye, misék után – különösen a férfiak, a KALOT tagjai – még egy kicsit beszélgettek, harmonikaszó mellett énekeltek, és itt tartották batyus báljaikat is.
Ezeket a hagyományokat eleveníti fel a Zsuptipró című sorozat, amelyet első alkalommal november 30-án, szombaton 16 órától rendez meg az SZKKK: a zenés-táncos nosztalgia-délutánon a StarVoice Band zenéjére, a 70-es, 80-as évek slágereire táncolhat majd a közönség.
„Hiszünk benne, hogy az élő zene varázsával válik igazán tökéletessé egy buli. Minden zenekari tag él-hal a zenéért, ami igazán akkor izgalmas, ha azt élőben játsszák” – vallja a StarVoice Band. Az eseményre gazdag repertoárral, hazai és nemzetközi slágerekkel készülnek, többek között a Neoton, az ABBA, a Beatles, Máté Péter, Demjén Ferenc, az R-Go, a Bikini, a Modern Talking és az Ottawan ismert dalai csendülnek fel.
A november 30-i Zsuptipróra minden jegy elkelt, a helyszínen már nem lesz jegyvásárlási lehetőség. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik, a büfét batyus bál szolgáltatja.
A rendezvény sajtónyilvános.