Hírek

Gyereknap a közösség házaiban és a belvárosban

2021. május 21.   SZKKK  

Bábszínház és jazz-játszótér, játékos hangszerismertető és hagyományőrzők bemutatója, kézműves foglalkozások és sok-sok fajáték – az idei gyermeknap is számtalan érdekes, izgalmas programmal várja a legifjabb korosztályt. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ munkatársai az intézmény négy házában, négy városrészben – Feketehegy-Szárazrét, Felsőváros, Kisfalud, Öreghegy – várják az érdeklődőket május 29–30-án délután. A belvárosban a Babaszobák nyomában elnevezésű matricás játékban vehetnek részt a gyerekek egy héten át, május 29. és június 7. között. A programokat az érvényben lévő járványügyi rendelkezéseket szem előtt tartva rendezik meg.

Május utolsó hétvégéje a gyerekekről szól Székesfehérváron. Ha nem is a megszokott formában, de most is színvonalas, gazdag program várja majd a legifjabbakat – ígérik a szervezők. A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ (SZKKK) munkatársai sokszínű palettát kínálnak a családoknak május 29–30-án, szombaton és vasárnap. A két nap mindegyikén két-két városrész közösségi háza lesz a gyermeknap helyszíne. A látogatóknak azonban figyelembe kell venniük a járványhelyzetben érvényes előírásokat: a jogszabályok értelmében az intézmények területére csak azok léphetnek, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Szombaton, május 29-én Feketehegy-Szárazrét és az Öreghegy közösségi háza várja az érdeklődőket 14 és 18 óra között. A vendégek mindkét helyszínen – különböző időpontokban – láthatják a Ziránó Színház bábelőadását, de találkozhatnak Sarkadi Bence világjáró marionettfiguráival is. A Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület segítségével visszarepülhetnek a honfoglalás és az államalapítás idejére, hogy megismerjék a hadi hagyományokat, a Tálos Alapítvány zeneovijában pedig Varró János és Bergerné Szőnyi Anna várja majd őket sok szép dallal és különleges hangszerrel. A Szárazréti és Feketehegyi Közösségi Ház tornatermében mindezek mellett a Kolompos zenekar hívja fergeteges mulatságba az aprónépet, de több kézműves foglalkozás, a kertben focikapu, kosárpalánk és persze sok labda is szolgálja majd a gyereksereg szórakozását. Az Öreghegyi Közösségi Házban Fabók Mancsi Bábszínháza kínál még szórakozást a vendégeknek, a Terembura egyesület foglalkoztatja majd a rejtélyeket kedvelő gyerekeket, és persze ezen a helyszínen is lesz sok fajáték.

A vasárnap két helyszíne a Felsővárosi Közösségi Ház és a Kisfaludi Közösségi Ház lesz. Mindkét házban élvezheti a közönség Joós Tamás mesés, interaktív játékát, amelyben hangszerekkel ismerkedhetnek a gyerekek, és találkozhatnak Nizsai Danival, aki bábműsorával érkezik a gyereknapra. Kisfaludon a Bogármuzsika zenekar várja a családokat a Mindenki volt gyerek című koncertre, a Felsővárosban Dés András jazz játszótere a 6–12 éves korosztályt hívja közös, improvizatív zenealkotásra. A Borostyánkő harcosai középkort varázsolnak mindkét ház kertjébe, a zeneoviba is be lehet majd kukkantani egy kis éneklésre, közös muzsikálásra. Természetesen lesz mindkét helyen kézműves foglalkozás és az előző napi fajátékok is költöznek, hogy minél több gyerek élvezhesse őket.

A gyereknapon kezdődik, de egy héten át, május 29-től június 7-ig lehet majd játszani azt a kutakodós-megfigyelős játékot, amelyet a Hetedhét Játékmúzeummal közösen szerveztek meg az SZKKK munkatársai. A Babaszobák nyomában elnevezésű játék négy helyszínén két-két tablót találnak az érdeklődők, rajtuk a múzeumban látható enteriőrök fotójával. A képekről azonban „eltűnt” néhány részlet – ezeket kell megtalálniuk a gyerekek a játékhoz kapott füzet segítségével: a hiányzó darabokat matricákon ragaszthatják be a füzetbe a kutatásban résztvevő gyerekek. A füzeteket az információs pontokon találják majd meg az érdeklődők.

Kérjük, legyenek tekintettel arra, hogy az érvényben lévő jogszabályok értelmében a művelődési intézményeket kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy látogathatja!

A programok létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

  

Babaszobák nyomában »
 
Gyereknapi délután Feketehegy-Szárazréten »
 
Gyereknapi délután Öreghegyen »
 
Gyereknapi délután Felsővároson »
 
Gyereknapi délután Kisfaludon »

 

 

 

 

 

 

 


 

, ,